HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
…
HOLOGRAFIKUS SZINKRONHANG KUTATÁS
Az elmúlt harminc évben számos kutatás tárgya volt a Holografikus szinkronhangok. Ebben a fejezetben ezekről és néhány egyéb más módról szeretnék írni, ahogy a szkeptikusok kíváncsisága ki lett elégítve. Először szeretnék néhány nem kutatás alapú dologról mesélni, majd ezt követően áttérünk arra is.
A Holografikus szinkronhangok megítélése és az élet bármilyen jelenségének megítélése szempontjából, véleményem szerint a saját tapasztalás és eredmény a leghitelesebb. Amikor hallgatod a hangokat és az életed jobbá válik, akkor tudod hogy a dolog működik.
Ezért tudod kipróbálni a hangokat. http://sorsugynokseg.hu/hangtar/
Így saját tapasztalatot szerezhetsz. Az első hat hónap egyértelművé teszi majd számodra, hogy a dolog működik! Amikor hallgatod a hangokat, valamit BIZTOS hogy tapasztalsz! A legtöbben sokkal nyugodtabbá válnak. Fókuszáltabbak miután elkezdik hallgatni a hangokat és ez az érzés velük marad napközben is. A meditációval kapcsolatos tudományos kutatások is vitathatatlanul mind-mind annak jótékony hatásait igazolják. A kilencedik fejezetben írtam néhányról.
Tehát a kutatások azt igazolják,
- Oster metódusa az agyhullámok megváltoztatására működik.
- Létre tudunk hozni meditációs agyhullámsémákat ily módon
- Át tudjuk ugrani a hosszú tanulási szakaszt és azonnal mélyen meditálni.
Az évtizedek alatt a technika és a tapasztalatok tovább finomították a hangokat. Több százezer visszajelzés érkezett Billékhez az elmúlt 25 évben. Én magam is csodás tapasztalásokon vagyok túl és talán az is magáért beszél, hogy megszületett a sorsügynökség.
Az egyes mellékletben olvashatsz interjúkat régi Holografikus szinkronhang használókkal. Azt gondolom érdekesnek fogod találni a tapasztalataikat. A második mellékletben, egy hosszú listát találsz azoknak az orvosoknak, terapeutáknak, egészség szakértőknek, személyiség fejlesztőknek, Coach-oknak és spirituális vezetőknek a nevével, akik használták, hitelesítik és javasolják a Holografikus szinkronhangokat az ő pácienseiknek, ügyfeleiknek és vevőiknek. A harmadikban találsz egy linket, amire kattintva, ha beszélsz angolul vagy használsz Google crome-ot és annak a fordítóját, elolvashatsz ajánlásokat Holosync használóktól.
Ahogy láthatod nem volt szükség kutatásokra, hogy meggyőzzenek embereket arról, használják a Holografikus szinkronhangokat. Amikor megtették, a nyereségek egyértelművé váltak számukra. De azért vannak ilyen kutatások. A nagy probléma ezzel, hogy azok, amik megbízhatóak és elfogadhatóak, nagyon költségesek. Számos olyan dolog van, amit én is szeretnék kutatni. Szerencsére az évek alatt számos kutató kereste fel Billéket azzal, hogy szeretnének bizonyos dolgokat megvizsgálni a hangokkal kapcsolatban.
Ezek a kutatások mind lenyűgözőek, de van velük egy nagy probléma. A Holografikus szinkronhangok nem egy 30 napos csoda. Én magam is 7 éve csinálom nap-mint nap és még nem vagyok a végén. Remélem nem is leszek sosem. Igen, valóban felgyorsítja a meditációs folyamatot, de a változás amiről meséltem, nem tud, nem fog megtörténni egyik napról a másikra. Idő kell a kibontakozáshoz. Olyan kutatások, amik követnek alanyokat éveken keresztül, vagy akár hónapokon keresztül, költségesek és nehezen adminisztrálhatóak. Ezért a legtöbb kutatás, ami meditációval, bináris ütemekkel vagy Holografius szinkronhangokkal foglalkozik, relatíve rövid időszakú. Lenyűgöző a pozitív változás, ami ezekből a kutatásokból kitűnik, tudva milyen rövid ideig tartottak. Az egyik lejjebb olvashatóban az „alanyok” egyszer hallgatták meg a hangokat 30 percig és így is statisztikailag észlelhető változásokat tapasztaltak meg!
Képzelj el egy olyan kutatást, ahol a testedzést kutatják úgy, hogy egyszeri vagy néhányszori edzést vizsgálnak. Persze megtudhatunk bizonyos dolgokat ennyi idő alatt is, de hogy valójában értékelni tudjuk az edzés hatékonyságát, az alanyokat évekig kellene tanulmányozni. Ugyanez vonatkozik a meditációra vagy a Holografikus szinkronhangokra. De azért az gondolom ezek az eredmények tetszeni fognak:
Kutatás #1: Holosync és három egészséggel, élettartammal kapcsolatos biomarker.
(Végrehajtotta: Dr. Vincent Giampapa)
1998-ban felkereste Billéket Dr. Vincent Giampapa, aki az American Board of Anti-Aging Medicine volt elnöke és akkori alelnöke volt. Dr. Giampapa egy meghatározó alakja az anti-aging köröknek. Mostanában jelölték Nobel díjra őssejt kutatásaiért. Azt feltételezte, hogy a „brain enterntaintment” (agyszórakoztatás) technológiának, amilyen a Holosync is, talán lehetnek pozitív hatásai számos biomarkerre, ami az egészséggel és élettartammal kapcsolatos. Hogy többet tudjon meg a Holosyncről, elfogadta Bill meghívását az egyik tanfolyam / elvonulásukra, és azt javasolta mérjenek meg három fontos anti-aging biomarkert, (a kortizolt (stresszhormon), DHEA-t (szteroid hormon) és melatonint (alvásciklust irányító hormon), a tanfolyam kezdetén és végén.
Mielőtt elmondom az eredményeket, nézzük meg közelebbről ezt a három hormont.
A Kortizolt a mellékvese állítja elő. Fontos szerepe van az egészségben, de korunk stresszes életmódja azt váltotta ki, hogy legtöbben túl sokat állítanak elő belőle, és problémát okoz az előállítást irányító stressz-válaszreakció szabályozása. A krónikus stressz, megemelkedett kortizol szinttel jár, ami komoly egészségkárosító hatású. Dr. Giampapa szerint, a kortizol egy öregedést gyorsító hormon. Gyengíti az immun-funkciókat, csökkenti a csontképződést, gátolja a kalcium beépülést és kollagén veszteséggel jár. A kollagén hiánya, izomfunkció vesztéshez, ín valamint ízületi kopáshoz vezet és RÁNCOSÍT! Magas kortizolszint lassítja a sebgyógyulást átlagban 40%-al. Az inzulinnal ellenreakcióban van, így magas vércukrot eredményez. Sejtpusztító hatása van a hypocampuszban (az agy egy része), ami negatívan hat a tanulásra és a memóriára. Dióhéjban a kortizol rossz hatással van az egészségedre és a közérzetedre.
A kortizolt gyakran becézik „A STRESSZHORMONNAK”. Minél több van belőle, annál stresszesebb vagy, annál fogékonyabb a betegségekre és annál gyorsabban öregszel. Itt találsz még infót: https://en.wikipedia.org/wiki/Cortisol
A DHEA egy másik a mellékvese által előállított hormon. Valójában egy elő-hormon, forrás minden hormonhoz, amire a testednek szüksége van. A DHEA szinted kulcsfontosságú a pszichológiai korod és a betegséggel kapcsolatos ellenállásod szempontjából. Amikor alacsony a szintje, jobban ki vagy téve az öregedésnek és a betegségeknek. Amikor magas, a tested csúcson jár, élettel teli, egészséges és könnyedén ellenáll a betegségeknek. A DHEA úgy viselkedik, mint egy „lökésgátló” a stresszel kapcsolatos hormonokkal szemben. Ezért van az, ahogy öregszel és egyre kevesebbet állítasz elő belőle, egyre jobban ki vagy téve a stressznek és az öregedési folyamattal járó hatásoknak.
Mennyire fontos vajon a DHEA?
Egy kutatás szerint, 100 mikrogram / deciliter DHEA szint emelkedés a véredben 48%-al csökkenti a szívprobléma miatti halál és 36%-al egyéb problémák miatti halál eshetőségét. A DHEA fontos a memória szempontjából is NAGYON! Itt találsz még infót: http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/dhea.php
A harmadik hormon a melatonin, ami segít a pihentető alvásban. Egyre kevesebbet állítunk elő belőle ahogy öregszünk. Mivel a legfontosabb megújulást, fiatalítást okozó anyagok alvás közben az agyban keletkeznek, ezért ha nem tudsz jól aludni az drámaian rontja az életminőségedet és felgyorsítja az öregedést. A melatonin nem csak egy „alváshormon”, hanem nagyon erős antioxidáns és szabad gyök lekötő, ami javítja más antioxidánsok hatékonyságát. A szabad gyökök, atomok illetve molekulák, a sejtjeiden belül, amiknek magányos, pártalan elektronok helyezkednek el a külső felszínén. Ez képessé teszi őket más atomok vagy molekulák vonzására valamint arra, hogy elektronokat „lopjanak” tőlük, így károsítva őket és meggátolva a megfelelő működést. És ez a folyamat magát a sejtet is károsítja. Ebben a láncreakcióban a sérült molekula maga is gyakran szabad gyökké válik, károsítva más molekulákat, így okozva komoly egészségkárosodást mint rák, Alzheimer és cukorbetegség. A tudósok „szabad gyök öregedés teóriája” szerint, az élőlény azért öregszik, mert sejtjei idővel szabad gyök károsodásokat hoznak létre.
Fenntartani egy ilyen hatékony „szabad gyök vadász” hormon szintjét kulcsszerepet játszik az egészségmegőrzés területén. Klinikai kutatások folynak a melatonin használatával kapcsolatban rákos betegeknél. Jelentősen csökkent a halálozás aránya a kutatások szerint. A Melatoninnak jelentős gyulladáscsökkentő hatása is van. A gyulladás nagyon jelentős szerepet játszik a szervezetünk öregedésében. Továbbá segít szabályozni a napi alvásciklust és a vérnyomást. Ha ez még nem elég, a melatonint szintén használják migrénes fejfájás megelőzésére. Kutatások irányultak a melatonin fülcsengés megszüntető hatására, jó eredménnyel. Sokat segít jetleg esetén is, ami az időzónákon történő átutazás következtében kialakult alvászavar. És végül, a szabad gyök lekötő hatása miatt, a melatonin megvéd a sugárzástól! Itt találsz még infót: https://hu.wikipedia.org/wiki/Melatonin
Ahogy látod ezek a biomarkerek fontos szerepet játszanak az egészségünkben. Remélem kíváncsi vagy, hogyan befolyásolják a Holografikus szinkronhangok őket.
Dr. Giampapa tesztelte 19 emberen a Kortisol, DHEA és Melatonin szintjét az elvonulás kezdetén és végén. Íme az eredmények:
- A DHEA szint emelkedett néhány esetben több mint 68%-ot, átlagban 43.77 %-ot
- Kortizol szint csökkent átlag 46.47% -al
- Melatonin szint elképesztő módon, átlag 97.77%-al emelkedett
Dr. Giampapa hihetetlenül állt az eredmények előtt. Nem tapasztalt soha, semmilyen körülmények között, ilyen mértékű pozitív változást, ezzel a három hormonnal kapcsolatban.
Mit jelent ez neked?
-
- A magas kortizol szint a stressz biomarkere. Egészségügyi problémák és felgyorsult öregedési folyamat forrása. Ha csökken a szintje, csökken a stressz, megnő az élettartam, és ez védelmet jelent a stresszel kapcsolatos egészségügyi problémákkal szemben.
-
- Megnövekedett DHEA szint kapcsolatban áll a szív és egyéb problémák által okozott halálozás csökkenésével, megnövekedett életerővel, erősebb egészséggel, lassúbb öregedéssel, jobb memóriával.
- A magasabb melatonin szint jobb alvást, és több az alvás alatt keletkező fiatalító hormont jelent. Magasabb antioxidáns védelmet a szabad gyökök által, és lassúbb öregedést.
Én nagyon örültem ezeknek az eredményeknek és az évek alatt meg is tapasztaltam mindhárom jelenséget a saját bőrömön. Van olyan barátom, aki csak egyszerűen „Benjamin Buttonnak” becéz, mert az elmúlt 7 évben elképesztően megfiatalodtam…Igaz Rozina 🙂
Kutatás #2: Holosync hatása a krónikus fáradtságra szindrómára.
(Nyugat-Ausztáliai Egyetem Perth)
2009-be volt egy kutatás a Nyugat-Ausztrál Egyetemen Perth-ben. Két különböző relaxációs tréning hatékonyságát vizsgálták és hasonlították össze a krónikus fáradtság tüneteivel kapcsolatban. A kutatásból egyéb nagyon érdekes eredményeket is megtudtunk a Holosync és a Tudatosság kapcsolatáról.
Ez a két módszer, a standard autogenetikus relaxáció, mély lélegzetvétellel és az idegi-audiálisan stimulált relaxációs tréning volt. Az utóbbi a Holosync „bemerülés” hangfájl-ja, a másik pedig egy légzőgyakorlattal összekötött relaxáció volt. A csoport harmada az egyik, harmada a másik és harmada pedig semmilyen metódust nem használt.
A kutatási dokumentációból az derült ki, hogy minkét módszer feltételezhetően javítja az stressz feletti irányítási képességet, ami védelmet jelent a krónikus fáradtság tüneteivel szemben. De mivel stresszes helyzetben a légzőgyakorlatot könnyebb alkalmazni, ezért feltételezhetően az a jobb. Magyarul a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a légzőgyakorlat jobban működik mint a Holosync. A tesztek eredményei viszont azt mutatták, hogy a Holosync hatékonyabb. Íme egy néhány sor a kutatási összegzőből:
„Az eredmények azt jelzik, hogy a „bemerülés” (Holosync 0. Szint), jelentősen csökkentette az érzékelhető stressz szintet, és a tünetek (érzelmi zavarodottság, gondolkodási zavar, fáradtság, szomatikus tünetek) súlyosságát. Bár mindkét módszer, az autogenikus relaxáció, mély lélegzetvétellel és az idegi-audiálisan stimulált relaxációs tréning is javulást eredményezett, az idegi-audiális (Holosync) eredményezett magasabb szintű javulást.”
A kutatásban résztvevők azt is tapasztalták, hogy kevésbé fókuszáltak a tüneteikre, miután meghallgatták a hangokat. Egy másik érdekes megjegyzést is tartalmaz az anyag az egyik kutató részéről:
„Az összes eredményt amire a kutatás jutott, alá tudom támasztani, nem csak pszichológiai, hanem endokrinológiai, immunológiai és neurológiai szempontból is. Azt terjesztem elő, hogy véleményem szerint a bináris-hangok (Holosync) azért hatékonyak, mert alapjaiban alakítják át az ingerületátvivő anyagok kétirányú kommunikációját, így megzavarva a meglévő szokás-alapú reakciókat, amik gyakran jelentkeznek felerősödött szomatikus tünetekként és érzelmi zavarodottságként. Így a stressz-hangulat-immun háromszög funkció direktben van megcélozva.
Magyarul: Emelt szintű ingerületi kommunikáció, és a szokás mechanizmusok megzavarása az, ahogyan emelkedettebb szintű tudatosság elérhető. Ahelyett, hogy automatikusan reagálna, az agy kommunikál önmagán belül, hogy jobb döntéseket hozzon!
Kutatás #3: Holosync és a műtét előtti szorongás
(Royal Sunderland Kórház, Anglia)
2003-ban felvette a kapcsolatot Billel, David Laws kutató az angliai Royal Sunderland kórházból. Ő és két kollégája szerette volna tesztelni és összevetni a Holosync hatását, két másik általánosan alkalmazott módszerrel a műtét előtti szorongással kapcsolatban. Bill elküldte nekik a hangfájlokat, de nem hallott felőlük egészen 2005-ig, amikor is ezt a levelet kapta:
A kutatás rövid kivonata:
Egy hat hónapos időszak alatt 108 beteg részesült műtéti ellátásban a Royal Sunderland Hospital-ban. Három csoportba osztották őket. Műtét előtt mindhárom csoport egy a műtét előtti szorongást felmérő tesztet töltött ki. Miután kitöltötték a tesztet, kb. 45-60 perccel a műtét megkezdése előtt mindhárom csoport kapott feladatot. Az egyik csoport meghallgatta a „bemerülés” hangfájlt. A másik egy hasonló hangfájlt, de a Holosync összetevő nélkül és a harmadik pedig olvasott és tévét nézett. 30 perc után ismételten kitöltötték a tesztet. Azt vizsgálták, hogy változik-e a szorongás szint a három különböző feladat hatására.
Az eredmények:
A legnagyobb csökkenés a szorongási szintben a Holosyncet hallgatók között volt mérhető: 26.3 %.
A csoport, aki hasonló hangokat hallgatott, de a Holosync összetevő nélkül: 11 %
Az olvasó és tévéző kontrollcsoport: 3.8 %
A kutatás, a Holsync hatására mért változást „ statisztikailag jelentősnek” vélte. Más szóval, biztos, hogy nem a véletlen műve.
A következő és egyben utolsó fejezetben néhány záró gondolatot szeretnék megosztani. Arról is szeretnék beszélni, hogyan indulhatsz útnak, milyen segítséget tudok neked adni, és mik a nehézségek.
Ezt követően van még három melléklet.
-
- Az első beszélgetéseket tartalmaz olyan emberekkel, akik már régóta használják a Holosynket. Megismerheted az ő történetüket és tapasztalataikat.
-
- A második egy listája azoknak az orvosoknak, terapeutáknak, tanároknak, spirituális vezetőknek, akik támogatják a Holosynket.
- A harmadik akkor jó, ha beszélsz angolul, mert egy linket tartalmaz Holsync használók ajánlásaihoz.