TIZENNEGYEDIK FEJEZET
…
„FOGADJUNK, HOGY EGY
…
NEM LESZ ELÉG!”
chips, pillecukor, akaraterő
és az önszabályozás képessége
1961-ben a ’Lay’s Potato Chips’ bemutatott egy tv reklámot, amiben kihívást intézett a nézőkhöz, ezzel a legendás szlogennel: „Fogadjunk, hogy egy nem lesz elég”! Ez az ikonikus szlogen, pontosan azt a húrt pengette meg az „emberi gyengeségek” gitárján, amin a legtöbb dalt játsszák: Az önkontroll hiánya! Az önkontroll, azon képességünk, hogy szabályozzuk a viselkedésünket és érzelmeinket, az egyik legtöbbet tanulmányozott téma a szociális kutatásokban. Mikor pszichológusok megkérdeztek egy millió embert azzal kapcsolatban, mit tartanak a legnagyobb erényüknek, a lista tetején az őszinteség, kedvesség, humor, kreativitás és bátorság álltak. Az önkontroll valahol a lista végén kullogott. Mikor megkérdezték őket a legnagyobb személyes bukásukkal kapcsolatban, az önkontroll hiánya első helyen szerepelt. Ironikusan, a pszichológusok egy pozitív élet megteremtésének két legfontosabb tényezőjének az intelligenciát és az önkontrollt tartják. A tudósok mindez idáig nem találták meg a módját, hogy véglegesen megemeljék az intelligencia szintet, de azt tudjuk, hogyan kell fejleszteni az önkontrollt. Legtöbb kutatás arra a eredményre jutott, a legbiztosabb módja annak, hogy jobb életet teremtsünk magunknak, ha fejlesztjük önkontrollunkat. Ami még fontosabb, ez az egyik leglényegesebb összetevője a szuper tudatosságnak.
1960-ban Walter Mischel kutató egy rendhagyó kísérletet végzett a Stanford Egyetem óvodájában. Miután egy izolált szobába leültette a „tesztalanyokat” egy asztalhoz, akik kisgyerekek voltak, egy érdekes dilemma elé állította őket: Megehették az eléjük rakott pillecukrot azonnal, vagy ha vártak 20 percet kaptak még egyet. Voltak gyerkőcök, akik azonnal feladták. Gondolkodás nélkül bekapták az eléjük tett cukrot. Mások viszont képesek voltak várni, azért, hogy megnyerjék az extra cukrot, mint jutalmat. Voltak még más tesztek, de a teszt maga, mint „pillecukor” teszt híresült el. Az érdekes rész csak most következik. A kutatók követték a tesztelt gyerekek életpályáját évtizedeken keresztül, és valami egészen lenyűgöző dolgot fedeztek fel. Azok, akik gyerekként képesek voltak késleltetni az önjutalmazásukat egy későbbi, de nagyobb jutalomért, nagyon lenyűgöző tulajdonságokat tudhattak magukénak életük során:
- Jobb jegyek az iskolában
- Magasabb jövedelem
- Alacsonyabb testtömeg indexet
- Kevésbé voltak hajlamosak hízásra
- Jobb szociális viselkedés
- Jobb kognitív képességek
- Magasabb intelligencia
- Jobb önkontrollt frusztráló helyzetekben
- Nagyobb ellenállást a kísértésekkel szemben
- Jobb koncentráló képesség
- Nagyobb önállóság
- Jobban bíztak saját ítéleteikben
- Kevésbé jöttek zavarba vagy váltak rendezetlenné
- Ritkábban jutottak zsákutcába vagy haladtak visszafelé
- Jobb ellenálló képesség
- Jobb alkalmazkodás képesség
- Jobb eredménnyel értek el hosszútávú célokat
- Kisebb hajlam droghasználatra vagy más függőségekre
- Jobb kapcsolattartás közeli emberekkel hosszútávon
Lenyűgöző lista. Ami még érdekesebb, az eredmények minden kulturális és anyagi helyzetben hasonlóak voltak. Mikor a „pillecukor tesztalanyok” középkorúak lettek, megkérték őket, had szkenelhessék az agyukat FMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia képalkotó). Az FMRI jelzi a vér oxigén és áramlás szintjének változását, az agyi tevékenységek tükrében. Az aktívabb agyterületek több oxigént használnak fel és megnő a véráramlás szintje is azokon a területeken. Így, a tudósok láthatják mely agyterületek milyen mértékben aktívak, mikor a tesztalanyok különböző módon használják agyukat. Amit a pillecukor teszt alanyok agyában találtak, igen érdekes volt. Azok, akik képesek voltak késleltetni a jutalmazást mint ovisok, sokkal aktívabb tevékenységet mutattak a prefrontális kérgükben. A prefrontális kéreg, emlékezz, központja számos kulcsképességnek, többek között, mint problémamegoldás, kreatív gondolkodás, impulzus kontroll, irányítás és önszabályozás. Azt is tisztáztuk már, hogy a prefrontális kéreg fontos szerepet játszik az általunk keresett szuper-tudatosságban. Azok, akik nem tudták késleltetni a jutalmazást ovisként, nem mutattak megnövekedett aktivitást ezen az agyterületen. Ehelyett megemelkedett aktivitást mutattak a limbikus rendszerükben, különösen az amigdalában. Ez egy primitívebb része az agyunknak, amit a vágyhoz, örömhajhászáshoz és függőséghez kapcsol a tudomány. Kutatók úgy írták le a jobban késleltetni képeseket, mint „jobb mentális fékkel” rendelkezőket. Az alacsony szinten késleltetni képeseket, mint akiket egy „erősebb motor hajt”. Sajnos ez az „erősebb motor” általában olyan helyekre vitte őket, ahová nem szívesen mentek. Az erős prefrontális agykéreg segítsége nélkül, a kevésbé késleltetni képesek, gyakran engedtek azonnali vágyaiknak, hogy felülírjanak olyan lépéseket és módokat, amik egy jobb végeredményhez, nagyobb jutalomhoz vezettek volna a jövőben. Talán ez az oka annak, hogy nem teljesítetek olyan jól a fentebb felsorolt jó tulajdonságok listáján. Pszichológusok tanulmányozták, emberek tipikusan mennyi időt töltenek azonnali vágyaik kielégítésével. Ezek a kutatási eredmények különösen érdekesek számunkra, akik szeretnénk több tudatosságot, több választási lehetőséget és magasabb szintű önszabályozási képességet. Tesztalanyok egy csipogót vittek magukkal, ami véletlenszerűen megszólalt a nap során. Valahányszor csipogott, meg kellett figyelniük a gondolataikat, abban a pillanatban mielőtt meghallották a csipogást. Sokkoló, hogy 75 %-ban azt találták, hogy valamire éppen vágytak a csipogást megelőzően. Szeretnéd tudni a leggyakoribb vágyakat?
Íme: Az evés gondolata volt a leggyakoribb, az alvás követte, majd a pihenés, szex, e-mailek megnézése, facebookkolás, internetezés, zenehallgatás, tv nézés.
Íme a végkövetkeztetés: A limbikus rendszerünknek van egy nagyon erős jutalmazó mechanizmusa. Ez eláraszt minket vágyakkal minden pillanatban. Ez sok ember számára, főleg azoknak, akiknek gyenge a prefrontális agykérgük, késztetés a cselekvésre. Mint ahogy Oscar Wild mondta egyszer: „mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek”. Gábor barátom ezt még érdekesebben fogalmazta meg: „A kísértéssel egyetlen dolgot tehetsz, engedsz neki”
Az, hogy hogyan kezeljük a kísértéseinket, fontos tényezője sikerünknek. Sikeres választási képességünkkel, olyan eredményeket érhetünk el, amilyeneket szeretnénk, ha racionálisabban tudjuk megvizsgálni választási lehetőségeinket. Végül is, mint ahogy az első fejezetben mondtam, minden a több választási lehetőségről szól.
Ez a „kísértés-jutalmazás” rendszer lép működésbe, valahányszor azt kell eldöntenünk, hogy megegyünk-e valamit, amiről tudjuk, hogy nem egészséges, kövérré tesz, vagy más módon káros, csak azért mert jó az íze. Ez a rendszer működik akkor is, mikor nem edzünk, elveszítjük a fejünket, megszegjük a fogadalmunkat, halogatunk, ahelyett hogy a céljaink felé törekednénk vagy feladjuk ténykedésünket bármely vágyott cél felé, egy érzékelt rövidtávú öröm lehetősége miatt.
Hogyan is működik ez a jutalmazási rendszer? Miért olyan nagy a kísértés? Hogyan tudjuk meggátolni, hogy autópilóta módban működjünk, ahol tudattalanul hozunk meg olyan döntéseket, amiket később megbánunk? Nézzünk szembe hát a vállunkon csücsülő kisördöggel, aki a kísértés álruháját viseli. Mikor az agyunk észrevesz valamit, ami a jutalom lehetőségét veti fel, csinál valamit, ami nagyon nehézzé teszi, hogy ellen tudjunk állni a lehetséges jutalomnak. Kibocsájt magából egy ingerület átvivő vegyületet, amit Dopaminnak hívnak. Dopamin arra ösztönzi az agyat, hogy FIGYELJEN! A dopamin, a limbikus, primitív rendszerednek a titkos fegyvere. Intenzív vágyakozást hoz létre, de valójában nem ad semmilyen jutalmat. Nem tesz boldoggá, vagy elégedetté. Viszont rendkívüli mértékben képes téged felrázni, felizgatni. A dopamin bűvöletében, ébernek és nagyon izgatottnak érzed magad. Izgatott vagy, mondhatjuk azt is, hogy el vagy varázsolva. A Dopamin arra késztet, hogy kutass, sóvárogj, vágyakozz. A dopamin nem más, mint vágyakozás a lehetséges örömre. Az azonnali megtapasztalása a dopaminnak, azonban nem igazán élvezetes. Nézzünk egy gyakori példát. Mikor reménytelenül szerelembe esünk, csak arra tudunk gondolni, hogy a szerelmünkkel legyünk. A kéj édes vágyakozás hihetetlenül motiváló arra, hogy kitalálj mindenféle stratégiát, hogy a szerelmeddel légy és boldoggá tedd őt. Bizonyos szempontból ez egy jó érzés. De ha végig gondolod rájöhetsz, hogy van egy meghúzódó szorongás is benne. Hiszen, mint a szerelem bolondja csak vágyakozást tapasztalsz meg, nem valódi örömet. Ha és amennyiben a valódi öröm megérkezik, azt az agyad egy teljesen más része, teljesen más módon hozza létre. A dopamin csak azt okozza, hogy arra az ingerre ragadj rá, ami a dopamin kibocsájtást okozta. Mindegy, hogy ez egy szexi mosoly, a pénzkeresés lehetősége, egy ízes étel, vagy egy online kurzus, ami gazdaggá tesz. Dopamin hihetetlen mértékű motivációt teremt arra, hogy cselekedj. A valódi kérdés azonban az, hogy vajon arra motivál-e, hogy olyan módon cselekedj, ami hasznos a céljaid elérése szempontjából és jobbá teszi az életed? Arra késztet–e, hogy úgy cselekedj, ahogy akkor tennéd, ha „józanabb, racionálisabb” állapotban lennél? Vagy csak arra motivál, hogy olyan kajákat egyél, ami kövérré tesz, órákat tölts a facebookon, amikor az üzleti terveden kéne dolgoznod, tedd félre az edzésterved, valami tök fölösleges dologért, vagy olyan dolgokra költsd a nem lévő pénzed, amire nincs is szükséged.
Jobb ha elhiszed, a dopamin egy nagyon erős drog és nagyon nehéz ellenállni neki. Egerek, akik megtanultak lenyomni egy gombot egy adag dopaminért, képesek voltak átsétálni egy elektromos rácson, ami megrázta őket. Mindaddig tették ezt, míg az apró lábaik SZÉNNÉ ÉGTEK! A dopamin függőséget okozó természete nem csak az egerekre hat. Legjobb szándékunk ellenére is számos kísértés hajt minket újra és újra egy újabb adag dopaminért, majd még egyért és még egyért, mindaddig míg a hosszútávú céljaink, az artériáink, a tüdőnk, a bankszámlánk, a párkapcsolatunk, vagy bármi más életterületünk, pont úgy mint az egerek lábai, SZÉNNÉ ÉG!
Mit tehetünk azért, hogy ne legyünk bábuk a dopamin köteléhez kötve? Más szóval azok, akik képesek késleltetni az azonnali öröm lehetőségének kísértését hosszú távú céljaik érdekében, hogyan csinálják?
A következő fejezet erről fog szólni.