TIZENKETTEDIK FEJEZET
…
A FLOW CSODÁS VILÁGA
Talán megtapasztaltad már életedben azt, amit a tudósok FLOW élménynek neveznek, talán nem. Ha igen, akkor tudod, hogy ebben az állapotban teljesen eggyé válsz azzal, amit csinálsz. Élvezed minden pillanatát, minden könnyedén és elegánsan történik. Az idő megszűnik létezni, nem számít mit csinálsz. Azt érzed, hogy a végtelenségig tudnád csinálni. Vannak, akik könnyedén elérik ezt az állapotot, függetlenül attól mit csinálnak. Míg mások az élet dolgait unalmasnak, bonyolultnak, akár szorongást, idegességet, depressziót okozónak vélik. Emlékszem, mikor fiatal koromban úszóedzésen csak úsztunk és úsztunk, föl és le. Imádtam a vizet, jó is volt benne lenni, de valahogy mégis mindig alig vártam, hogy vége legyen az edzésnek. Unatkoztam, és nem éreztem a vágyat és az erőt, hogy ismételgessek egy olyan feladatot, ami nem okozott örömet. Később Édesapám elmondta, hogy az volt a pillanat, mikor feladta velem kapcsolatos úszóbajnok terveit, mikor az edző a következőt mondta: „tehetséges a gyerek, csak nem szered szenvedni”. Számomra az úszás egy unalmas elfoglaltság volt és nem adott teret a kreatív energiáimnak. Erről akkor még fogalmam sem volt és arról sem mi is az a FLOW állapot, az áramlatélmény. Vannak olyan emberek, akik egyszerű tevékenység következtében bele tudnak kerülni a FLOW-ba. Vannak történetek, futószalag mellett dolgozó munkásokról, akik az egyszerű tevékenységet is képesek FLOW állapotban megélni, újra és újra, nap-nap után. A mai napig szívesen úszom, de csak rövid ideig és a víz csodás érzésére koncentrálva. Viszont könnyedén kerülök FLOW állapotba, lovaglás, beszéd, írás, búvárkodás vagy síelés közben. Ez az állapot megtanulható. Te is, mint mindenki, képes vagy rá.
Csíkszentmihályi Mihály neve merül fel leggyakrabban, ha a FLOW állapotról beszélünk. Ő azt állítja, hogy az emberek FLOW állapotban a legboldogabbak. Ekkor a feladat teljesen beszippantja és semmi, de semmi más nem érdekli őket, csak az adott dolog, amit csinálnak. Évekkel ezelőtt olvastam Csíkszentmihályi könyvét, ezért úgy döntöttem ismét elolvasom a fejezet megírása előtt. Érdemes volt mint annyiszor már, ismét megesett velem, hogy a könyv egy újabb metszetét mutatta meg. Nem azért mert megváltozott, hanem mert én változtam meg. A tudatossági szintem, a tudatos figyelmem, az elmúlt években exponenciálisan emelkedett.
Node térjünk vissza fejezetünk témájához, a FLOW állapothoz. Ha teljesen elkötelezett és motivált vagy, hogy azt tedd amit éppen csinálsz, nem azért mert a jövőben valami eredményt vagy elismerést vársz érte, hanem a tevékenységért magáért, akkor megérkeztél annak az állapotnak a kapujába, amit FLOWnak vagy áramlatélménynek nevez Csíkszentmihályi. Ebben az állapotban maga az aktivitás, legyen az fizikai vagy szellemi, az egyetlen szükséges motiváció. A Wired magazin interjújában Csíkszentmihályi ekképpen jellemezte a FLOW-t.:
„Olyan mértékben elmerülsz a tevékenységben saját öröméért, hogy az EGO-d eltűnik, az idő száll, vagy megáll. Minden cselekedeted és gondolatod egyértelműen következik az előzőből, mintha csak Jazz-t játszanál. Teljes lényed bekapcsolódik a folyamatba és minden képességed a legmagasabb szinten van kihasználva.”
Évtizedek óta érdeklődöm a FLOW iránt. Az áramlatélmény egy érzés számomra. Egy olyan tér és idő nélküli érzés, amikor minden csodás harmóniában történik, és az az érzésem, hogy én magam vagyok a történet. A frekvenciákkal is ezért az állapotért kezdtem el foglalkozni. Szerettem volna „meghackelni” az agyam, hogy ez az állapot egy állandó élménnyé váljon. Számos olyan tevékenységet és állapotot sajátítottam el az évek alatt, ahol a FLOW mint természetes állapot jelentkezett. Kreatív ötletek a maguk csodás természetességével, automatikusan áramlanak rajtam keresztül, gondolat, erőlködés vagy tervezés nélkül. Gyakran tapasztalok meg FLOW állapotot búvárkodás közben. Egy olyan alkalommal igen intenzíven, mikor az életem is veszélybe került. Erről a következő fejezetben mesélek. Tény ami tény, az életveszélyes helyzetek gyakran olyan intenzív FLOW élményt eredményeznek, hogy a jelenleg ismert áramlattal kapcsolatos tudásanyagunk nagy része, extrém atléták tanulmányozása következtében keletkezett. Olyankor figyelték meg őket a kutatók, mikor életük kockáztatásával síeltek, másztak hegyet, hajtottak végre őrült gördeszka trükköket, csimpaszkodtak védőfelszerelés nélkül sziklákon vagy 30 méteres hullámokat lovagoltak meg.
Intenzíven érzem az áramlatot, mikor közönség előtt beszélek és gyakran írás közben is. A FLOW az egyik legcsodálatosabb emberi élmény. Minden lassított felvételnek tűnik, egyszerűen csak tudod mit kell tenned, mondanod és gondolnod. Nagyon motiváló annak a lehetősége, hogy a lehető leggyakrabban tapasztald meg ezt az állapotot. Azt remélem, amit itt olvasol, téged is arra ösztönöz, hogy elindulj azon az úton, amin én is járok, így megtapasztalva a FLOW-t, az áramlatélményt egyre gyakrabban.
A FLOW egy szuper-tudatos állapot, és IGEN, TE is meg tudod úgy változtatni az agyad, hogy könnyebben kerülj bele. Csíkszentmihályi Mihály 1975 ben kezdett érdeklődni a FLOW iránt, miután számos művészt interjúvolt meg. Lenyűgözte, hogyan vesznek el és válnak egyé ezek a művészek műveikkel, oly mértékben, hogy az evés, ivás, alvás sem érdekelte őket. Kutatásai eredményeként és könyvének köszönhetően, a FLOW gondolat részévé vált a POPuláris kultúrának és további kutatásoknak.
De a FLOW gondolata időben jóval 1975 előtt született. Az áramlatélmény megjelenik Budhista irodalomban, mint „tevékenység a tétlenségben”, vagy mint „cselekvő nélküli cselekvés”. A Taoisták „Wei Wu Wei”-nek „cselekvés nélküli cselekvés”-nek nevezik és a Taotekinget (a legkisebb szent könyv) nem is igazán lehet értelmezni nélküle. A FLOW leírása megjelenik a Hindu filozófiában és a Védákban is. Azt tartják, hogy Michelangelo a Vatikán Sixtusi kápolnáját, FLOW állapotban festette. Amit a történelmi feljegyzésekből tudunk, az hogy napokig festett pihenés nélkül. Nem állt meg, hogy ételt vagy italt vegyen magához, elérve az ájulás. Mikor magához tért, azonnal ismét festeni kezdett, nagyon gyorsan belekerülve az áramlatba.
Tudósok szerint a FLOW hat összetevőből épül fel:
- Intenzív fókuszált koncentráció a jelen pillanatra.
- A cselekvés és tudatos figyelem egybeolvadása.
- A reflektáló öntudatosság elvesztése.
- Teljes uralom érzése a helyzet vagy tevékenység felett.
- Időtorzulás.
- Annak az megtapasztalása, hogy maga a feladat önmagában örömteli, kielégítő. Ezt „Autotelikus” élménynek nevezik, ahol maga az aktivitás a jutalom, mintsem annak a végeredménye.
Bár lehetséges ezeket az állapotokat külön-külön is megtapasztalni, ahhoz, hogy FLOW-ba kerülj, mindnek egy időben jelen kell lennie benned. Nézzük meg most egyesével őket. Majd ezt követően beszélek arról, hogyan is kerülhetsz bele az áramlatba.
FLOW karakter #1:
Intenzív fókuszált koncentráció a jelen pillanatra.
A FLOW állapot első jellemzője egy Intenzív fókuszált koncentráció a jelen pillanatra. Hogyan is jön ez létre? Sokáig azt feltételezték, hogy az agy pre-frontális kérge, ami a homloklebeny része, az a rész, ami leginkább felelős a FLOW állapot megszületéséért. Kiderült, hogy így van, de nem olyan módon, ahogy azt a tudósok eredetileg gondolták. A Központi irányításnak nevezett rész tagjaként, a pre-frontális agykéregnek számos szorosan összefüggő funkciója van: adatgyűjtés, probléma megoldás, séma felismerés, tervezés, kockázat/nyereség felmérés, gondolat analizálás, akaraterő, szükséglet felfüggesztés, tapasztalatok értékelése és haszon vizsgálata, morális döntések. FLOW-ban a funkciók nem mindegyike érhető el. Némelyikük teljesen ki van kapcsolva, így felszabadítva „mentális kapacitást” egy olyan fókusznak, ami lézerként összpontosított. A legtöbb tudós nagyon meglepődött azon a kutatási eredményen, amely kimutatta, hogy FLOW-ban a pre-frontális agykéreg számos funkciója kikapcsolt állapotba kerül. Ezt az állapotot átmeneti hypo-frontalitásnak nevezik (A hypo, lassút jelent. Nem összekeverendő a hyperrel, ami azt jelenti gyors, megnövekedett). Ahhoz, hogy a FLOW-ban jelentkező szuper-fókuszált, egypontú figyelem létrejöjjön, a pre-frontális agykéreg bizonyos funkciói, ideiglenesen ki kell legyenek kapcsolva. Így, minden külső zavaró tényezőt kizársz, biztosítva, hogy a fókuszált figyelmed összpontosuljon. Ennek eredményeként az elméd azonnal találja meg a kreatív megoldásokat nehéz problémákra, instant reagál gyors és egyébként nehezen értelmezhető impulzusokra. Ahogy létrehozod és megtapasztalod a gyors és kreatív megoldásaidat, ezzel párhuzamosan le is vagy nyűgözve a folyamattól. Ez a fajta fókusz, könnyedén teszi lehetővé, hogy addig maradj a folyamatba, míg be nem fejezted, ahelyett, hogy más gondolatok vagy cselekedetek elterelnék a figyelmed.
FLOW karakter #2:
A cselekvés és tudatos figyelem egybeolvadása.
A FLOW állapot létrejöttének fontos feltétele az azonnali visszajelzés, hogy működik vagy sem, amit csinálsz. Ez a visszacsatolás azonnali precíz viselkedés változtatáshoz vezet, szükség esetén. FLOW-ban, gondolkodás, kétség, várakozás nélkül döntesz és választod a legjobb, legeredményesebb irányát a cselekvésnek, minden pillanatban. Ez az azonnali és folyamatos iránykorrekció teszi lehetővé, hogy minden pillanatbeli cselekvésed könnyedén, észrevehetetlenül, és sikeresen folyjon bele a következőbe. Többször mondtam, már, hogy a tudatosság választási, döntési helyzetet teremt. A cselekvés és tudatos figyelem egybeolvadásából egyértelműen következik a képességed, hogy könnyedén válaszd a visszacsatolt információk alapján, a legjobb irányát a folytatásnak minden pillanatban. Az intenzív fókuszált jelen pillanatbeli koncentráció, a cselekvés és tudatos figyelem egybeolvadása, a pillanatnyi hypo-frontalitás következménye. Mivel minden zavaró tényező, minden, ami eltéríthetné a figyelmed más feladattal,…
…ki van kapcsolva.
Minden figyelmedet lefoglalja, hogy a visszacsatolt jelet figyeld és a szerint módosítsd a viselkedésed az adott feladattal kapcsolatban. Mikor a tudatos figyelmed behangolódik erre a módra, elképzelhetetlenül hatékonnyá válsz. Tudósok, két jól megkülönböztethető rendszert figyeltek meg, az információ feldolgozásával kapcsolatban. Az explicit rendszer, verbális, logikus, lineáris, szabályszerű és a tudatos figyelmed funkciója. Ennek a rendszernek a segítségével gondolsz át, majd oldasz meg feladatokat. Ennek a rendszernek a segítségével, szándékkal tudsz előhívni adatokat a hosszútávú memóriádból. A másik, az implicit rendszer sokkal intuitívabb. A tudatos figyelmeden kívül működik. A képességeidet és tapasztalataidat nem logikus, nem lineáris és nem verbális módon kezeli. Ahhoz, hogy az implicit rendszered teljes kapacitással működjön, a logikus, lineáris explicit rendszerednek félre kell állnia, így felszabadítva agykapacitást. Ekkor minden elérhető tudatos figyelem egy irányba terelhető, így lehetővé téve, hogy addig megoldhatatlannak tűnő problémákat vagy olyan helyzeteket, ami szuper gyorsaságot igényel, könnyedén kezelj.
Csíkszentmihályi, sakkjátékosok FLOW állapotának tanulmányozása közben azt találta, hogy az explicit gondolkodási rendszerük alig aktív. Sok év játék és gyakorlás után, annyi lehetséges kombinációt, lépést és táblaállást sajátítottak el, hogy nem kellet tudatosan átgondolniuk minden egyes lehetőséget mikor játszottak ahhoz, hogy sikeresen döntsenek. Csak rátekintettek a sakktáblára és az implicit rendszerük egyszerűen tudta, mit kell tennie. Jazz improvizáció egy még összetettebb problémát vet fel. Mikor jazz-t játszol, nincs időd átgondolni a következő hangjegyet vagy dallamot. Egyszerűen túl sok a lehetséges variáció és a zene is túl gyors. Nincs időd gondolkodni. Ha a zenész eleget gyakorolt, akkor ezt a döntést átadhatja az implicit gondolkodási rendszerének, ami kikalkulálja a lehetőségeket és döntést hoz egy szempillantás alatt. Hasonló mondható el olimpiai tornászokról, extrém sportolókról vagy bármilyen más csúcsteljesítményre képes előadóművészről. Azzal, hogy kikapcsolják az explicit rendszerüket, erőforrásaik az implicit rendszer rendelkezésére állnak teljes mértékben. Ennek eredményeként a cselekvés és a tudatos figyelem egybeolvad, a lehetetlen lehetségessé válik.
Had emlékeztesselek, hogy ez a fajta szupertudatosság ténylegesen az agyadban történő neuro-pszichológiai változások eredménye, amit a neuroplaszticitás miatt…
…Te is ELSAJÁTÍTHATSZ
Mikor a cselekvés és a tudatos figyelem egybeolvad, a bonyolultság eltűnik, a döntéseid könnyedek és automatikusak. Egyszerűen csak tudod mit kell tenned. Egyik lépés természetesen követi a másikat, a lehető legjobb, legoptimálisabb módon.
FLOW karakter #3:
A reflektáló öntudatosság elvesztése.
Mikor egybeolvadsz a feladattal, az agyad egy bizonyos része, amit homloktekervénynek neveznek, elkezd kikapcsolni. A homloktekervény az a része az agyadnak, ami segít neked meghatározni magad, mint egyéni, különálló emberi lényt. Itt teremtődik meg az „ÉN vagyok” érzése. Az az érzés, hogy ÉN mint egyéni emberi lény, létezem, elkülönülve minden mástól. Ez az a rész, ami segít abban is, hogy térben és időben elhelyezd magad, hogy viszonyulni tudj minden máshoz. Mikor egyé válsz egy feladattal, az agyad egy másik, hátulsó-oldalsó pre-frontális agykéregnek nevezett része is elkezd kikapcsolni. Sok egyéb feladat mellett ez az agyterületed, ami megfigyeli, értékeli a viselkedésed, cselekedeteid és kontrollálja az impulzusaid. Mikor öntudatunk érzékelésének szintje lecsökken a homloktekervény deaktiváltsága következtében, valamint az önmegfigyelésünk, viselkedés kiértékelésünk is ki van kapcsolva, a hátulsó-oldalsó pre-frontális agykéreg deaktiváltsága miatt, nem kételkedünk magunkban, minden egyértelművé válik és késedelem nélkül cselekszünk. Ekkor a kreativitásunk veszi át az irányítást. Ha megvan a szakértelmünk, képességünk, hogy megfelelően cselekedjünk és az átmeneti hypo-frontalitás is beáll a lézerprecizitású fókusszal a célon, akkor minden akadály elhárul az útból és teljes gázzal száguldhatunk.
Természetesen gyakorolnod kell, hogy az agyad elsajátítsa a feladat végrehajtását. Nem fogsz úgy énekelni, mint Fredie Mercury vagy úgy úszni mint Hosszú Katinka csak azért mert FLOW-ban vagy. Ha megvan a képességed és az agyad bizonyos részeit is le tudod kapcsolni, akkor elállsz a saját utadból és hihetetlen dolgok válnak valóra. Nem fogsz azon gondolkodni, hogy min gondolkodsz. Nem fogsz azon aggódni, hogy jól csinálod-e és nem próbálod majd átgondolni a következő lépéseket sem. Az implicit rendszered veszi át az irányítást, és az egyszerűen csak tudni fogja, mit kell tenned. Amit teszel az „ÁTÁRAMLIK” rajtad, gondolatok, aggodalom, önbizalom hiány, késlekedés vagy bármi más gátló tényező nélkül. Évek óta mondom, hogy a tudatosság nem egyenlő a tudással. A tudatosság nem egy intellektuális képesség. FLOW-ban, a megemelkedett tudatosság állapotában, nem tudásból, hanem TUDATOSSÁGBÓL cselekszel. Minél jobban átveszi az implicit rendszered az irányítást, annál jobban megfeledkezel magadról. Ekkor úgy tűnik, mintha a dolgok maguktól történnének és te eltűnsz az áramlat sodrásában.
A Buddhizmus, Hinduizmus, Taoizmus mind-mind évszázadokkal a nyugati tudományokat megelőzően beszélt az „éntelenségről”, az éntudat elvesztéséről a cselekvés folyamában. Ezekben a tradíciókban, a legfőbb módszer a FLOW-ba lépésre a meditáció. Mint gyakorlott meditáló, aki tapasztalta a FLOW-t, érdekesnek vélem, hogy a nyugati tudóstársadalom, ezeket a transzcendentális meditatív állapotokat a FLOW-hoz köti.
Egy kutatásban, 12 régóta meditáló agyát szkennelték meditáció közben, funkcionális mágneses rezonancia képalkotóval vagy más néven FMRI.-vel. Ez az eszköz segít megmutatni, mely agyterületek aktívak és inaktívak, a véráram és ez által az agy oxigén felvételének ellenőrzésével. A kutatók meglepve tapasztalták, hogy a meditáció semmilyen agyterületet nem aktivál. Megfigyelték viszont azt is, hogy a hátsó agykérgi régió, az agyrészed, ami az „alaphálózat” működtetéséért, az önreflexióért, nappali álmodozásért és az elkalandozó gondolatokért felelős, deaktiválódik. Mikor azon gondolkodsz, hogy amit csinálsz azt jól csinálod, vagy az eredményen aggódsz, más szóval mikor a cselekvésben azon agyalsz, hogy mi történhet rosszul, az „alaphálózatod” van működésben. Mikor FLOW-ban vagy, ez a hálózatod KI VAN KAPCSOLVA. Egy másik kutatás arra az eredményre jutott, hogy hosszútávú meditálók, sokkal hatékonyabban tudják lecsillapítani a homloktekervényüket, mint a nem meditálók.
Ezzel az információval visszaérkezünk az önérzékelés, a test érzet, az Én vagyok érzéséhez, amit fentebb említettem. Bár ez az „Én vagyok érzést” generáló agyterület nem lokalizálható egyetlen központba, a homloktekervény, egy életbevágóan fontos területe az agynak, ahol ez az érzet generálódik. Minél magasabb a homloktekervényed aktivitása, annál több EGO-t tapasztalsz meg, és annál többet elemzed és értékeled magad. Mikor ez az agyterületed lecsillapodik, abbahagyod annak analizálását, hogy jól csinálod-e vagy sem és a FLOW állapot lehetségessé válik. Mikor az aggodalom is eltűnik, egybeolvadsz a folyamattal.
FLOW karakter #4:
Teljes uralom érzése a helyzet vagy tevékenység felett.
Számtalanszor nyomatékosítottam már, a tudatos figyelem döntés helyzetet teremt alapelvet. Az egyik karaktere ennek a tudatosság által megteremtett döntési képességnek, egy erős uralom érzés a helyzet vagy a szituáció felett. Ahogy cselekszel, közben egy személyes erőt érzel. Tudod, hogy van választási lehetőséged. Ironikusan ugyanakkor azt is érzed, mintha nem te lennél, aki cselekszik, hanem csak egy csatorna lennél, amin keresztül az esemény megnyilvánul és az eredmény megmutatja önmagát. Olyan mintha a dolgok nem általad, hanem rajtad keresztül történnének. Ez egy másik jele annak, hogy az implicit rendszer vette át az irányítást. Azért vagy képes a „Pillanat Mestere” lenni, mert a figyelmed lézerként tudod összpontosítani és így képes vagy visszacsatolt információkat azonnal, tényleg úgy tűnve mintha egy időben történne, instant akcióvá alakítani. Könnyedén és teljességében használod a képességeidet, amit a múltbeli gyakorlás során sajátítottál el. Azokat a képességeket, amik az agyad rugalmassága miatt, strukturáltan rendelkezésedre állnak. Tökéletes uralmat érzel a folyamat felett és ugyanakkor azt érzed, hogy a „lényed” nincs benne az egészben. Így olvadsz egybe a FLOW érzésében, a teljességgel és tökéletességgel.
FLOW karakter #5:
Időtorzulás.
FLOW-ban elveszted az időérzékedet. Bár vannak más variációk, jellemzően az idő vagy megáll vagy felgyorsul. „Repül az idő mikor mulatsz” tartja a mondás. Teljességgel a MOST-ba kerülsz, a megemelkedett tudatosságod következtében kialakult FLOW állapotban. Mivel más idő valójában nem létezik csak a MOST, ezért a pillanatban létezés
az „ÉLEK” érzés esszenciája.
A sportban számos példát találsz erre. A baseball játékos Babe Ruth, látta a varrást a labdán, ahogy elütötte, pedig külső megfigyelőnek a labda felfoghatatlan sebességgel száguldott. Michael Jordan, úgy írta le a végjáték másodperceit, ahol csapatát a sikerbe vezette, mintha megállt volna az idő. David Eagleman agykutató szerint ez a karaktere a FLOW-nak, szintén régi barátunk a hypo-frontalitás szüleménye. Ahogy öntudatunk érzése lecsökken, az időérzékelésünk szintén torzul, mivel számos része a homloklebenynek kikapcsol és az időérzékelő képességünk megzavarodik. Pont úgy, mint a hypo-frontalitás egyéb hatásai, ez is segít a hatékonyságunk növelésében. Segít egy emelkedett, szuper fókuszált tudatosság megtapasztalásában. Az agy abbahagyja azt a próbálkozását, hogy több feladatot hajtson végre egyszerre és minden energiáját egy cél felé fordítja. Így válik képessé, hogy sokkal több adatot dolgozzon fel másodpercenként. Ennek a fókuszált szuper tudatosságnak az egyik mellékhatása, a MOST pillanatának megnyúlása. Minél több adatot dolgozol fel az adott pillanatban, annál jobb minőségűek az adatok, amivel dolgoznod kell, így annál hosszabbnak tűnik a MOST pillanata. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha Szupermen képességeid lennének: Instant kreatív látnoki képesség, automatikus és briliáns döntések, kivételes fizikai koordináció és hibátlan törtmásodperces időzítés.
FLOW karakter #6:
Bármit is teszel, a feladat maga a jutalom.
A FLOW hatodik karaktere a kedvencem. Mikor FLOW-ban vagy azt érzed, hogy amit csinálsz hihetetlenül kielégítő és maga a cselekvés a jutalma a feladatnak. Magyarul, örülsz, hogy csinálhatod, azért mert csinálhatod. Persze az aktivitásnak van célja, és te talán a hosszútávú nyereségre fókuszáltál mikor belekezdtél. De mire teljesen elnyel az ÁRAMLAT és FLOW-ba kerülsz, már mindent csak a cselekvésért magáért csinálsz.
Egy magasabb, spirituális, létudatos nézőpontból mondhatjuk azt is, hogy bármi, amit csinálsz, annak van egy beépített értelme számodra, de nincs jelentősége mi az. A cselekvés, az ott lét abban a helyzetben, önmagában jelentőség teljes. Ez az az érzés, amit a reménytelen, depressziós emberek nélkülöznek. Nem érzik, látják értelmét az életüknek. Sokszor, nem teszünk semmit a célunk elérése érdekében, legyen az a saját vagy más életének jobbá tétele, mert nem látjuk értelmét. Értelem, jelentés nélkül, nincs motiváció. De, ha átéled az önmagában értelmes cselekvés érzését, bármivel kapcsolatban is amit csinálsz, anélkül, hogy a jövőbeni nyereségekre gondolnál, teljesen magába szippant a folyamat és megszűnik az önmagad korlátozása.
Nem ez az amit szeretnél?
Hogyan léphetsz be az ÁRAMLATBA?
Mitől FLOW a FLOW?
Ezt nézzük meg a következőkben.